Elköltöztek belőlem tétován az álmok,
önmagammal szemben, torztükörben állok.
Sorra harcot vívok érzéseimmel,
megbotlok mindenben, lomha lépteimmel.

Helyemet keresve, bolyongok, fagyban és esőben
végelláthatatlan utakon, sötét temetőkbe.
Szememben vakítón tűz az éjszakasugara,
rám nevet gúnyosan a Hold sarlós arca.

Pihennék, de nem hagy a csend,
egy dallam hosszan fülembe cseng
s a Hold szemével megsimogat,
számolgatom a csillagokat.

Lovagolok felhők hátán,
fény ragyog rám az angyal száján.
Mellém fekszik, megsimogat,
csókkal űzi rémálmomat…