J.R.R. Tolkien versei
2005.10.31. 09:35
A Gyűrű verse
Három Gyűrű ragyogjon a tünde-királyok kezén, Hét a nemes törpök jussa, kiknek háza cifra kő, Kilencet halandó ember ujján csillantson a fény, Egyet hordjon a Sötét Úr, szolganyájat terelő, Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején. Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen, Mordor éjfeket földjén, sűrű árnyak mezején.
Vers a mágusokról
Tudod-e a tant
jöttek ők öten
egy tért vissza csak
Középfölde őket
míg Dagor Dagorath
Hogy hallotad az
Nyugati Urak
Eltűnt ezer út
s Manwe hallgat hogyha
Hol hajdan Nyugat volt
alvó füledbe fújta
csöndjében a hírt,
elfelejtett tájról
évek tengerén át
Az Első Király
Szauron, a végső
|
titkok titka volt-
ősi messzi tájról,
a többi soha többé,
nem keresei már
nem jő és a Düh.
Amanföldi hős
tanácsát a titkost?
erre vezető,
halandókra lel.
onnan hozta szél,
egy feket éjjel
hozta hűvösen
elsülyedt időből
a töprengő észig
emlékében él még
végzetes veszély...
|
Legolas éneke
A Tenger, a Tenger vár! A sirályhad víjjog, Tombol a szél ma, fehér habokat vet a szirtfok. Nyugatra, nyugatra, a nap is oda bólong; Hallod-e szavukat, szürke hajó, mondd? Embereim szava szól, kik előttem járnak; Már jövök, én sem bújok, bár itt óvnak az ágak. Ég veled, otthon, órák s évek hullnak romolva; Vigyen a vizek hátán magány jelvénye, vitorla! Végső Part, hullámaid itt még fájnak a szívnek, Elveszített Sziget, édesen árad rólad az ének, De vár Eressea, Tündehon, ott nem lel soha szem ránk, Ősz sincs, nyár lobog egyre, örökre miénk ez a szent láng!
Szilszakáll listája
Tanuld e tant, Eleven Lényekét!
Négy nevet mondj, a szabad emberekét:
A legrégebbiek a tünde-ivadékok;
Turkáló törpök, házuk homályos;
Föld-fia entek, kőszál vének;
Halandó ember, lovak ura:
Hm, hm, hm
Búvárló hód, szökkenő bak,
Méh vadász medve, küzdő kan;
Kopó kajtat, nyúl fél s nyargal...
hm, hm
Sas az égben, ökör réten,
Szarvas bika, bukó sólyom,
Hószín hattyú, hideg kígyó...
Félszerzet hobbit, üreg lakója
Föld-fia entek, kőszál-vének,
vízivó bátor bolyongók;
vadász-éhű hobbit-sarjjak,
nevetős nép, manó-mívű.
Van, ki vándor, s hazaér Van, mi arany, bár nem fénylik,
van, ki vándor, s hazaér;
régi erő nem enyészik,
fagyot kibír mély gyökér.
Lángját a tűz visszakapja,
árnyékból a fény kiszáll;
összeforr a törött szablya,
s koronás lesz a király. Blibó éneke a kalandról A kandallóban ég a láng,
van ágyunk és meleg tanyánk,
de untig bírja még a láb,
sarkantyunk a kiváncsiság,
találni egy fát egy zugot,
amiről senki sem tudott.
Szikla, erdő, lomb virág,
csak tovább! csak tovább!
Hegy és víz az ég alatt,
itt marad! itt marad!
Találhat aki jól kutat,
rejtett kaput vagy új utat,
talán ma észre sem veszi,
de holnap biztos megleli,
s a titkos ösvény mind övé
a Hold felé, a Nap felé.
Alma, tüske, kék bogyó,
menni jó! menni jó!
Kavics, patak és homok,
hagyjatok! hagyjatok!
Hát szerbusz, édes otthonunk:
a nagyvilág vár, búcsuzunk.
De egyszer majd bealkonyul,
és fent a csillag mind kigyul.
Akkor majd szertbusz, nagyvilág:
otthon már vetve van az ágy.
Felhők, ködök, éjszakák,
nincs tovább! nincs tovább!
Lámpa, tűz és vacsora:
csak haza! csak haza!
|
|
|
|