RÖVID TÖRTÉNET:
A vár elsõ írásos említése Anonymustól származik, akinek leírása szerint Árpád vezér Böngérnek, Bors apjának adományozta a Miskolcnak nevezett földet és azt a várat, amelyet Gyõrnek neveztek.
A vár és vidéke, az 1128-as évek körül még mindíg a Bors nemzetség birtoka volt, de nem sokkal ezután Bors comest, Borsod vármegye fõispánját hûtlensége miatt II. István számûzte és javait, köztük Diósgyõr várát is elvette.
IV. Béla király 1262-70 között adományozta e vidéket az Ákos nembeli Ernye bánnak, aki megvetette (a ma is látható) vár alapjait. Ernye bán 1274 körül meghalt és a várat fia István örökölte, aki a várat tovább építtette. Az õ fia János 1303-ban itt tartotta menyegzõjét a bajor herceg lányával. Ernye bán fia, az elõbb említett István nádor 1315-ben meghalt, örökösei pedig 1316-ban Kopasz nádornak a király elleni lázadásához csatlakoztak.
Károly Róbert király hadai a lázadást leverték, a résztvevõket elfogták, Ernye bán unokáit lefejezték, birtokaikat elvették. A király Diósgyõr várát 1316-ban a lázadást leverõ seregek vezérének Debreczeni Dózsa erdélyi vajdának adományozta.
1319-ben a vár a Balogh nembeli Széchy Miklós horvát báné lett, aki azt 1325-ig birtokolta.
A várat a késõbbiekben elõször királyi, majd 1340-tõl királynéi birtoknak mondják. I. Lajos király 1343-ban, 1362-ben és az ezt követõ években gyakran felkereste Diósgyõrt.
1381. november 26-án I. Lajos király itt írta alá a Velencével kötött ún. torinói békeszerzõdést.
Lajos király 1382-ben bekövetkezett halála után a vár Zsigmond király birtokába jutott, aki elsõ feleségével, Mária királynéval 1387. június 4-én érkezett Diósgyõrbe, és ez év szeptember 24-én az országgyûlést is itt tartotta meg.
1424-ben Zsigmond király a várat második feleségének, Czillei Borbálának adományozta.
Borbála 1431-ben a Diósgyõri várat Rozgonyi Istvánnak és fiainak elzálogosította.
1439-ben Albert király a várat és tartozékait visszavette, majd feleségének, Erzsébetnek adományozta.
Mátyás király 1461-ben menyasszonyának Podjebrád Katalinnak kötötte le jegyajándék címén, de annak korai halála után, 1476-ban második feleségének Aragóniai Beatrixnak ajándékozta.
1502-ben II. Ulászló király a várat feleségének Candelai Annának adományozta.
1515-ben bajnai Both Endrének, majd özvegyének birtoka, akitõl 1519-ben II.Lajos király váltotta ki, majd 1522-ben feleségének Máriának adta.
A mohácsi csatavesztés után a vár és tartozéka magánosok zálogbirtoka lett, akik nem törõdtek annak javításával, fejlesztésével.
1536-ban Szapolyai János elfoglalta és gyarmati Balassa Zsigmondnak adományozta, akitõl a várat Ferdinánd király elvette. Miután Balassa visszatért Ferdinánd pártjára, a király 1540-ben 20 ezer aranyforintért neki és feleségének a birtokot visszaadta. Haláluk után Diósgyõr ismét királyi birtok lett, amit Miksa király 1564-ben Perényi Gábornak elzálogosított, aki még ez évben végrendeletileg feleségének, Guthy Ország Ilonának hagyományozta. Perényi 1567-ben meghalt és felesége - mivel gyermekük nem volt- királyi engedéllyel hugának, Borbálának, enyingi Török Ferencnének adta, akit 1570-ben be is iktattak a vár birtokába.
Ezután házasság révén a Bedegi-Nyáry és részben a hallerkõi Haller család birtoka lett.
Eger eleste után Diósgyõr végvár lett, de korszerûtlensége és a környezõ magasabb hegyek miatt védhetetlen lévén, hadi jelentõsége nem volt.
A várat a török 1596-ban felgyújtotta, 1598-ban kirabolta. 1600 körül a császáriak pusztították.
1618-ban törvénnyel rendelték el a vár kijavítását, ami azonban még 1631-re sem készült el.
1644-ben I. Rákóczi György hadai elfoglalták, de a császáriak még ebben az évben visszavették.
Thököly Imre szabadságharca idején, 1678-ban a vegyes õrség magyar katonái a németeket a várból kiûzték és sokat közülük meg is öltek. A megtorlásra érkezõ osztrák sereg a várat visszavette, felégette és lerombolta.
1704-ben II. Rákóczi Ferenc hadai foglalták el Diósgyõrt. A szabadságharc bukása után a császári kamara vette birtokba. Ezután a romos vár pusztulásnak indult, köveit a lakosság szekérszámra hordta el építkezéseihez.
Az Országos Mûemléki Felügyelõség által 1953-ban megkezdett és 1973-ra befejezett régészeti feltárást Czeglédy Ilona vezette, a helyreállítást Ferenczy Károly tervezte.