|
Kecske-lyuk
2005.02.02. 13:39
Kecske-lyuk
Fokozottan védett
Szinonima: Kecske-barlang
Helye: Miskolc, Forrás-völgy
Bejárat tszf. magassága: 251 m
Hossza: 458 m
Mélysége: +24 m
Max. horizontális kiterjedés: 307,6
A Kecske-lyuk a Bükk-hegységben, a Miskolc-Diósgyőrtől Ny-ra húzódó Forrás-völgyben, a városhatártól mindössze 1 km-re, a Király-kúttól kb. 200 m-re nyílik.
A Kecske-lyuk fokozott védelmét földtani jelentősége, rendkívül értékes gerinces és ízeltlábú faunája indokolja.
A tipikus forrásbarlang tágas, 5 m magas és valamivel szélesebb háromszögletű bejárattal nyílik a Forrás-völgy É-i oldalán, az időszakos patak bal partján. A bejárat előtt egy 1,5 m magasságú kis terasz látható, mely részben a barlangi ásatások során kitermelt föld deponálása következtében keletkezett, másrészt a barlangi patak allúviuma.
A barlang bejárati csarnokát - hasonlóan az Istállós-kői-barlanghoz - még a közelmúltban is állatok nyári istállózására, a déli hőségben delelésre hasznosították.
A barlangot szinte minden miskolci gyerek, ill. természetkedvelő ismeri, hiszen a városhoz közeli barlang könnyen megközelíthető, és több mint 100 m hosszon - az első nedves átbújásig - utcai ruhában is járható. Délre néző látványos szádája magára vonja a völgyben járó turisták figyelmét, hiszen az impozáns barlangbejárat valóban különleges és könnyen elérhető látványosságot nyújt.
Az üreg ősidők óta ismert. A Miskolcon 1891-ben talált Bársony-házi ősemberlelet hatására Herman Ottó által kiharcolt tudományos igényességű bükki ősember-kutatási program egyik első ásatási pontja volt 1906-ban. A barlangban 1930-ig lefolytatott három ásatás során egy csiszolt csonteszköz, tűzhelyfoszlányok, és a bükki kultúra cserépmaradványai kerültek elő. A barlang első leírója 1882-ben Márki Sándor volt, aki barlangi túraélményeit foglalta össze. A barlang befoglaló kőzete a középső triász Kisfennsíki Mészkő Formáció.
Az időszakosan aktív forrásbarlangból csapadékos időben kb. 150 l/p hozamú patak folyik ki, a bejárat előtti kis terasz lépcsőjén lezubogva.
A barlang vize eocén-miocén korú agyagos-kavicsos üledékekkel fedett területről származik. Vízgyűjtőterületét a barlang fölött északi irányban húzódó 335 m magas Hársas-bérc gerince alatt, a déli oldalon kialakult víznyelőtöbör képezi, mely 3,5 hektárnál nem nagyobb. A töbörben két aktív víznyelő, és két suvadás található. A fejlettebb É-i víznyelőbe egy kb. 100 m hosszú vízmosás vezet, melyben egy kis rétegforrás fakad. A vastag agyagos-kavicsos takaróban a töböregyüttes aljára állandóan szivárgó, ill. csapadékos időben, vagy hóolvadáskor befolyó vizek biztosítják a vízutánpótlást.
A barlang járható szakasza - a Bükk-hegységben egyedülálló módon - a forrástól szinte a víznyelőtöbörig ismert. A barlang végpontja a vízgyűjtőterületen lévő nyelési pontokat kb. 50 m távolságra közelíti meg, 10 m szintkülönbséggel. Az ismeretlen, de valószínűsíthető járatok fejletlenek, ill. cseppkövesedés miatt leszűkültek, és a feltételezett szifonsor miatt ember számára járhatatlanok. A barlang e részén - az emberek elől szerencsére elzárt szakaszon - él egy vakrák faj, melyet 1924-ben Bokor Elemér - több más rovarfaj mellett - bioszpeleológiai kutatásai során fedezett fel.
Az év nagyobb részében vízfolyás nem található a barlangban. A barlangi patakot ritkán láthatjuk, azonban ha a látogató ezt a kivételes pillanatot elcsípi, akkor különleges látványban lehet része. Ekkor csak a barlang bejárati szakasza járható, mely száraz időben elaggott fosszilis barlangrésznek tűnik, és különösen cseppkőszegény. A patak kis lépcsőkön, ill. mésztufagátakon csörgedezve élettel tölti meg a folyosószerű szakaszt.
Kialakulását tekintve jellegzetes víznyelőbarlangnak tekinthető, mely a jól karsztosodó mészkőben egy durván É-D-irányú, Ny felé 15 fokkal eltérülő függőleges hasadék mentén alakult ki, mely helyenként - az elején és a végén - DNy-i irányt vesz fel. Alárendelten erre az irányra merőleges repedések is predesztinálták a járatirányt (pl. "150-es meander"). A meanderező patakmederre különösen jellemzőek a merőleges irányváltások.
A barlang egy tágas, 20 m hosszú, max. 8 m széles csarnokkal kezdődik. A terem vége balra kanyarodik, és beszűkül, és a plafon kissé eltávolodik a járattalptól egy 15 m hosszú szakaszon. Ezután merőlegesen jobbra (É-ÉK) kanyarodik a járat, ettől kezdve kisebb keresztmetszetek jellemzőek. A barlang az "Átbújás"-ig folyamatosan szűkül.
Ezután a meanderező, hasadékszerű járatban előfordulnak kisebb-nagyobb kitermesedések. A végponton egy szűk hasadékban szifon zárja el a járatot.
A bejárati csarnokból egy kürtő indul fölfelé, melynek kőtömbökkel beboltozódott végpontja megközelíti a felszínt. A bejárat felett nyíló Kecske-lyuk-feletti-hasadékkal feltételezhető az összefüggése. A hasadék egy vízgyűjtőjéről lehatárolódott nyelőként azonosítható, mely a bejárati csarnokban csatlakozott a forrásbarlang járatrendszerébe.
A jobbkanyar után a járatszelvény 1-2 m szélesre és 5 m magasra csökken, ami a többnyire kis fényerejű világítóeszközzel (pl. gyertya) felszerelt természetjárók számára a tágasabb, nehezen bevilágítható bejárati csarnokhoz képest emberközelibbé teszi az üreget. A bejárati csarnokhoz képest a szűkebb szakasz valóban éles kontrasztot ad, ami a gyakorlatlan látogatóban általában intenzív benyomást kelt.
A bejárati csarnok mennyezetén jól azonosíthatók a víz alatti alakulás jelei, a mennyezeti félcsatornák ill. a gömbüstök. Az oldalfalak a járattalp közelében a fagyaprózódás, feljebb és kissé beljebb a páralecsapódás által előidézett mállás következtében másodlagos morfológiai jellemzőket mutatnak. A befoglaló kőzet erősen repedezett, a barlang számos szakaszán mészkőbreccsához hasonló felületként jelenik meg - a repedések gyorsabb oldódása miatt az ép részek kavicsszerűen kipreparálódnak -, a bejárati csarnokban a bal oldalfalon figyelhető meg.
A barlang a csarnok bejárati szakasza után a mintegy 130 m távolságban lévő "Átbújás "-ig folyamatosan veszít magasságából és szélességéből. A csarnok után egy 30 m-es szakaszon a mennyezet jellegzetesen sík, mely az áramló vízzel teljesen kitöltött barlangok kialakulására jellemző. Ez a szakasz egy jól fejlett oldásos színlővel ér véget a végpont felőli oldalon. Ezután a járat a végpontig hasadékszerűvé válik kisebb-nagyobb magassággal. A hasadék a mennyezet felé elszűkül, a talpnál általában szélesebb, és a mennyezet felé egyre több cseppkövesedés figyelhető meg. A repedés a plafonnál általában cseppkővel kitöltött, sokszor nagyobb felületű hófehér cseppkőképződményekkel.
Az "Átbújás" a belsőbb, szűk szakaszok bevezető gyakorlata - ez után a barlang már kevésbé barátságos. A belsőbb részek csak vizes kuszodák, szifonok, szűk hasadékok leküzdésével közelíthetőek meg, barlangász-felszereléssel.
A szűk átbújás után függőleges hasadék mentén kialakult meanderező járat vezet a "Kis -terem"-ig, ami után a "Csupaszláb-szűkület"-en keresztülvergődve a Nagy-terembe érünk. Innen egy alacsony patakos járat vezet a végponti szifonsorig.
A barlang kitöltésében a vízgyűjtőről származó kvarckavics található, mely a barlang eróziós alakításában nagy szerepet kapott.
A bejárati csarnok kivételével jellemzőek - általában a járattalp közelében - az oldásos ill. eróziós formák jelenléte. Különösen a barlang első felében erodált peremű hullámkagylók mellett a meanderek külső oldalán feltűnően fejlett eróziós színlők, több szintben. A járatban a plafon közelében a több szintben elhelyezkedő színlők átmetszetei is megfigyelhetők.
A barlang bejárati szakaszán kívül cseppkövekben igen gazdag, sok, általában sárgásbarna, és hófehér színű cseppkőlefolyás található a barlangban. Sajnálatos, hogy a lefolyásokon kívül épen maradt cseppkőképződmény a barlangban nem található, ugyanis a látogatók mind letördelték. Ennek ellenére az egykor szép barlang romjaiban is látványos. A falakat általában cseppkőlefolyások takarják, az amúgy is keskeny járat beszűkülését előidézve. Több helyen mikrotetarátás lefolyások, cseppkőbúbok találhatók - általában fosszilis, nem fejlődő stádiumban.A barlangban a "Csupaszláb-szűkület"-ig, de különösen az "Átbújás"-ig tartó szakaszon a fáklyás látogatások miatt erősen kormosak a falak, ill. a képződmények maradványai.
A barlangban számtalan, egy nagyobb emlékkönyvet megtöltő mennyiségű felirat őrzi a barlangot felkereső "bátor", sokszor a természet közelében felnövő bükki települések fiataljainak neveit. Nem véletlen, hogy a barlangban tudományos kutatást végzők névjegyeit (Kadic, Vásárhelyi, Kolozsvári, Bokor, stb.) nem találjuk közöttük. A legkorábbi olvasható évszám 1918., a legtöbb felirat a 30-as évek végén, és a 40-es években készült. Feltételezhető, hogy az "Átbújás" nevű szűkület cseppkőkemencéje feletti cseppkőképződmények egy ideig - ki tudja, meddig - elzárták a mögöttes részeket a látogatóktól.
A barlang a fokozottan védett hosszúszárnyú denevér (Miniopterus schreibersi, eszmei értéke 100.000,-Ft) átmeneti szállása. A barlang a látogatók által rendkívül veszélyeztetett, pedig a tűzgyújtás, a szemetelés, a barlang bárminemű rongálása, az élővilág háborgatása tilos.
Bejárása alapfelszereléssel lehetséges, helyenként szűkületek leküzdése szükséges. A barlangra jellemzőek a szűk keresztmetszetek. Ismerve az itt előfordult balesetek nagy számát, a barlang "Átbújás" nevű szűkület utáni részeinek látogatása csak tanfolyamot végzett barlangi túravezető vezetésével, alapfelszereléssel történhet.
A barlang lezáratlan, jelenleg engedély nélkül látogatható.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
