A GYOPÁR 

A bérctetőn a hófehér gyopárka Vágyódva néz a termő völgybe le, Hol lágy szellőben ért kalász hullámzik S a rét ezer virággal van tele. Alatta zúg a fenyves koronája - Tekintete a lombokon pihen, És kis szívéből égre száll a sóhaj: Mi szép lehet az erdő mélyiben! Kicsiny virág, te halvány szép gyopárka, Miként a sas, oly biztos, oly szabad, Ne vágyj a völgybe dús kalászok közé, Se fenyvesárnyba ne kívánd magad! Az aranykalász az embereknek rabja, Hosszú életre mind hiába vár, S a lombok alján elsatnyúl a rózsa, mert nem jár hozzá fénylő napsugár. Maradj meg ott fenn, büszkén a magasban, A völgy csupán egy óriás sirgödör - Emeld fejedet a felhőkön keresztül Csak az a fenséges ami égbe tör!