rókát sajnos kevesen szeretik. Néha-néha ugyan pozitív szereplõje is lehet a meséknek - gondoljunk csak Fekete István halhatatlan mesefigurájára, Vukra - ám a legtöbb elbeszélésben mégiscsak megátalkodott tyúktolvaj, a kisebbek ravasz gyilkosa. Pedig a róka egyszerûen csak nagyszerû ragadozó, amely valószínûleg semmivel sem ravaszabb, agyafúrtabb, mint bármelyik másik, hasonló méretû kutyaféle. Sõt - ha egyáltalán szabad ilyen antropomorf kifejezést használni -, a farkas bizony sokkal "okosabb" nála. A házi kutyával nincs közelebbi rokonságban - másik nemzetségbe is tartozik -, bár még a hatvanas években is jelent meg olyan könyv, amely mint a kutya egyik lehetséges õsét említette. Fogságban tartva megszelídül, ragaszkodik is gazdájához, ám igazi barát, öleb nem lesz belõle.
     A vörösróka (Vulpes vulpes) egész Eurázsiában, Észak-Afrikában és Észak-Amerika nagy részén elõfordul. Néhány régebbi szakkönyvben az Észak-Amerikában élõ alfajt még külön fajként, Vulpes fulva néven említik. Szinte minden élõhelyen otthon érzi magát. Magtaláljuk a magasabb hegységek erdeiben - max. 3000 m tengerszint feletti magasságig -, a prérin és a sztyeppén, tengerpartokon, félsivatagokban. Megtelepedett a nagyvárosok parkjaiban is, ám mivel jobbára éjszakai ragadozó, csak ritkán kerül szem elé. Sok helyre betelepítették, így például Ausztráliába is. Sajnos itt hamar az õshonos, intelligens ragadozóhoz nem szokott helyi erszényesfauna kegyetlen vámszedõje lett. Az üregi nyulat viszont - melynek irtása a feladata lett volna - jobbára békén hagyja: ha ravasz, ha nem, annyi esze mindenképp van, hogy ne fusson a gyors lábú tapsifüles után, ha könnyebb zsákmány is akad.
     Táplálékát tekintve a vörösbundás egyáltalán nem válogatós. Fõ eledele az egér és a pocok, melyeket magasra szökellve fogdos össze a mezõn és erdei tisztásokon. Emellett persze szívesen fogyaszt madarakat, például fácánt is, sõt olykor még õzgida és nyúl is szerepel a zsákmánylistán. Kifosztja a parton, nádasban fészkelõ ludak, récék fészkeit, ha alkalma adódik, békát is fog, sõt, a haldögtõl sem undorodik. Az autóutak áldozatait is elfogyasztja, de ha nincs más, beéri különféle gerinctelenekkel, például földigilisztával is. A városi parkokban élõ róka pedig szívesen kukázik, élelmiszermaradványokat keres az edényekben.
     A róka magányos vadász. Csak a párzási idõszakban, rövid ideig él párban. A nappalt az úgynevezett rókavárban, föld alatti járatrendszerben tölti, melynek több kijárata menekülési lehetõséget is biztosít. "Várát" az erõsebb jogán olykor a borztól zsákmányolja. Azt, hogy melyik állat lakik az üregben, viszonylag könnyû eldönteni., a rókavár környéke ugyanis felettébb büdös. Elõfordul azonban olyan eset is, amikor a borz és a róka közös várat használ. A szukák várukban 50-55 napig tartó vemhesség után 3-5, néha több kölyköt hoznak világra. A kicsik születésükkor még csak akkorák, mint egy vakondok. Gyorsan nõnek, szemük l2-l4 naposan nyílik ki. Járatukat hosszabb idõre elõször csak mintegy kéthónaposan hagyják el.
     Ha a rókáról esik szó, nem mehetünk el a veszettség kérdése mellett. Ez a gyógyíthatatlan kór emberre és állatra egyaránt halálos veszélyt jelent. Legnagyobb terjesztõje kétségkívül a róka. A veszett róka szelíd, ténfereg a városokban és községekben is, majd elõbb-utóbb széttépik a kutyák - s eközben szintén fertõzõdhetnek. Nem csoda hát, ha minden lehetséges eszközzel igyekeznek visszaszorítani a veszettség terjedését. Ennek egyik módja a rókák tervszerû irtása volt, ám ez nem járt sikerrel. Hiába füstölték ki odújából, lõtték és mérgezték, a vörösbundás ragadozó állományát nem lehetett jelentõsen apasztani. Újabban húsdarabokba rejtett vakcinákat szórnak szét élõhelyükön, így immunizálva a vadon élõ állatokat.
     A Dunántúlon az utóbbi idõben már nem is találtak veszett rókát; úgy tûnik, a megelõzõ akció sikerrel járt. Ám mint minden éremnek, ennek is két oldala van. A súlyos kórtól megszabadulva a rókák hihetetlen szaporodásuk indultak: életemben nem láttam annyi rókát, mint tavaly nyáron egy Zala-megyei éjszakai autózás alkalmával. Az elszaporodott ragadozók miatt a természetvédõk és a vadászok egyaránt a fejüket fogják. Hiszen egyetlen róka sem tesz különbséget a "védett és nem védett" zsákmány között...