Vaddisznó
2005.01.24. 21:19
VADDISZNÓ - SUS SCROFA
A disznófélék családjának egyetlen európai képviselője a hazánkban is megtalálható vaddisznó, amely Európában, Ázsiában és Afrika északi részén őshonos, de betelepítették Észak- és Dél-Amerikába is. Erdeink legnagyobb létszámú csülkösvadja leginkább a Dunántúlon, az Északi-középhegységben, valamint a Pilisben (az egykori magyar királyok híres vadászterületein) fordul elő, de ma már az Alföldön is rendszeresen megtalálható. Élőhelye főleg a kiterjedt aljnövényzettel, nedves talajjal, ingoványokkal, mocsarakkal teli lomberdők. Megtalálhatóak a tűlevelű erdőkben, cserjés vidékeken, esetleg nádas tóparti területeken vagy dúsan borított mezőségeken is. Megfigyelhető, hogy nappali pihenőhelye sokszor a nagy kukorica- és napraforgótáblákban van, s csak éjjel keresi fel turkálni az erdőt. Főleg eső után a réteket, legelőket is kedveli, ahol giliszták után kutat. Elterjedéséből, szaporodási viszonyaiból adódóan ma Magyarország olyan vadfajának tekinthető, mely minden vadász számára elérhető, akár egyéni, akár társas vadászatok során.
A vaddisznó trófeája: a különösen fejlett agyara, vagyis szemfoga.
Vaddisznóra többféleképpen is vadászhatunk: Egyéni vadászatkor legajánlottabb a lesvadászat, mely holdvilágnál a legszebb, de éjszaka vagy kutyával csapázva is igen nagy élményt nyújt. A vaddisznó óvatos magatartása, jó hallása és szaglása, valamint intelligenciája a vadász számára különösen érdekessé teszi. Szűkebb társaság kedvelt vadászata a terelés, egyes területeken a vaddisznón kívül a dám- és a szarvastehén, -borjú és -ünő is lőhető. Ez a vadászat kis területen, kevés vadásszal, kutyák nélkül történik. A disznóvadászat tetőpontja a hajtás. A vadászatot nagy területen, nagy létszámú vadásszal, sok hajtóval és kutyával rendezik. Disznóhajtásban más vad nem lőhető, a terítéket legfeljebb 1-2 róka színesíti. Felejthetetlen élményt nyújtanak a télen, hóban megrendezett hajtások, a vaddisznókat hajtó kutyák egyre közeledő ugatását hallván, mozdulatlanul várni a kitörő vaddisznókondát vagy az óvatosan menekülő remete kant. A zárt téri tartás legkedveltebb nagyvadja vaddisznóskertekben is él. Disznóhajtást gyakran tartanak vadaskertben is, ahol a napi teríték akár az 50-100 db-ot is elérheti. Ezek a disznók semmivel sem szelídebbek, mint szabadon élő társaik, mivel különösen ügyelnek arra, hogy a vaddisznó ne szokja meg az ember közelségét.
|
|
|
Magyarország világhírű vadkan trófeái: |
Világranglista helyezés |
|
|
Budakeszi (2003) |
27,55 cm |
162,85 IP |
|
|
|
Budakeszi (2000) |
25,50 cm |
154,80 IP |
|
|
|
Szín (1995) |
28,15 cm |
144,90 IP |
|
|
|
Hőgyész (2004) |
25,50 cm |
140,85 IP |
|
|
|
Nádasladány (1999) |
24,65 cm |
140,30 IP |
|
|
|
Budakeszi (2002) |
21,50 cm |
139,55 IP |
|
|
|
Budakeszi (2004) |
22,75 cm |
137,60 IP |
|
|
|
Budakeszi (2004) |
23,75 cm |
137,10 IP |
|
|
|
Hőgyész (2004) |
25,55 cm |
136,00 IP |
|
|
|
Valkó (1970) |
23,50 cm |
135,75 IP |
|
|
|
Szín (2004) |
26,70 cm |
135,50 IP |
|
|
|
Ivánc (1983) |
23,00 cm |
135,20 IP |
|
|
|
Isaszeg (1990) |
23,80 cm |
134,60 IP |
|
|
|
Budakeszi (2001) |
24,20 cm |
134,50 IP |
|
|
|
Kaposvár (1971) |
26,65 cm |
134,30 IP |
|
|
|
Nemzetközi pontozás: |
|
|
|
|
110,00 - 114,99 |
bronz |
|
|
|
115,00 - 119,991 |
ezüst |
|
|
|
120,00 - tól |
arany |
|
|
|
Vadászati idény: Vaddisznó egész évben lőhető, kivéve a koca, melyre június 01-január 31. között lehet vadászni.
|
|
|
Ajánlott idő (vaddisznóhajtásra és terelésre): |
november 1. - január 31. |
|