|
Charles Baudelaire :Egy dg
2005.06.11. 07:12
Charles Baudelaire
Egy dg
Mesld el, lelkem, a szp nyrhajnali ltvnyt,
melybe ma szemnk tkztt:
Az svnyfordul kavicsos homokgyn
vratlan egy iszony dg
nyitotta, lbait cdn magasba lkve,
mg izzadt mreg jrta t,
elnk, gnyosan s semmivel sem trdve,
kiprolgssal telt hast.
A nap sugarai tn tndkltek
gy e sl szemt fltt,
hogy atomaiban adjk vissza a Fldnek
azt, amit az egybekttt.
S e ggs vzra mint nyiladoz virgra
nzett al az g szeme;
a bz ereje az egsz rtet bejrta,
azt hitted, eljulsz bele.
A mocskos has krl legyek dongtak, s belle
folyadkknt s vastagon,
fekete lgik, pondrk jttek, s nyzsgve
msztak l rongyokon.
S minez radt, apadt, mint a hullm, s repesve
s gyngyzve nha felszkellt:
a test bizonytalan dagadva-llegezve
sokszorozott letre kelt.
S e vilg muzsiklt, halkan zizegve, lgyan,
mint fut szl a t vizn,
vagy mint a mag, melyet gabonaszitkban
temre forgat a legny.
A sztes alak mr-mr nem volt, csak lom,
kusza vonalak tmege,
vzlat, melyet csak gy fejez be majd a vsznon
a mvsz emlkezete.
Egy elijedt kutya a szirt mg lapulva
nzett bennnket dhsen,
svran lesve a percet, amikor jra
lakmrozhat a tetemen.
-s hiba, ilyen mocsok leszel, te drga,
ilyen ragly s borzalom,
szemeim csillaga, letem napvilga,
te, lzam, dvm, angyalom!
Igen! ilyen leszel, te, nk kztt kirlyn,
az utolsszentsg utn,
csontod pensz eszi, hsodbl vadvirg n
s kvr gyom burjnzik bujn.
De mondd meg, des, a frgeknek, hogy e brtn
vad cskjaival megehet,
n rzm, isteni szp lnyegkben rzm
elrohadt szerelmeimet.
Szab Lrinc fordtsa
|
AJÁNLOM AZ OLDALT